[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1] [Archívum]
Jól van na. De azért nem vagyok olyan elveszett pasi ám. Ez a jóképű hármas potyka a ma délutáni termésem.
|
Reggel 7-kor dudaszóra indítottunk és délután 13 óráig tartott a megmérettetés. Mindenki húzott egy sorszámozott helyet. Az enyém a 43-as lett. Horgászni csak egy bottal lehetett és nem volt szabad csak szemes etetőanyagot használni, az az kukurúzát. Az én helyem egy öböl, nádszegéllyel 1,2-1,5-m es vízzel. Így egyértelműen adódott, hogy úszózok. Egy fél marok kukurúza bé és nyominger nekiláttam. Egy fél óra múlva már három pontyom volt. Majd egy kis szünet. Összesen 7 potykát fogtam és ez csak a 13. helyre volt elég. Az összsúlyom pontyosan 18 kiló lett, ez olyan 2.5 kilós átlag durván. A negyedik potyesz az kirántotta a botomat a tartóval együtt és mivel, mint Grosics vetődtem utána meg is pancsikátam kicsit magam, obban mondva becsúsztam a vízbe kicsit és tiszta egy adta szutyok lettem, de meglett a bot. Ippeg el tudtam kapni a nyelét. 10 óra után meg süket csend, majd úgy óránként egy kapás ezekből viszont már nem tudtam mindet megfogni sajna. A versenyt pedig 29,9 kilóval nyerték összsúlyban. Mivel kettőt meg is tartottam, így délután az eredmény hirdetés után haza is jöttem.
|
Csak most néztem meg jobban mit is írtál. Azért az nem semmi, már mint a kikötői díj! A havi 10 rugó? Az akkor egy szezonra egy vagyon!!! Na de egy jó túravezető??? ! Igaz a túrázáshoz meg még plussz a motalkó a motorba...
|
Mi a bánat olyan drága? A ladiktárolás meg a kikötődíj? Vagy az engedély egy évre olyan sok?
|
Na még ilyet? Elő kellett vennem a hólapátot megint. Olyan jó 10 centi hó esett az éjszaka. Horgászni? Ajjjajjj, be fagyna még az agyam is.
|
Azért elmondanám, hogy irtóra jó helyen laksz. Már ami a fotózást na meg a szebbnél szebb fotóidat illeti. A frászbookon nézegettem a képeket és biza ilyenkor irígykedek miattuk. Ugyan nekem itt lenne kicsit arébb a Körös-Maros nemzeti park ahol is lehetne fotózgatni, de nincs mivel elmennem. Úgy 50 km kéne autóznom, ráadásul be sem lehet mindenhová menni.
|
Az előző képet töröld már ki légyszives. Akár a navnak is bejelenthetném így magam.
|
Látod; Ilyen felénk a hal!
|
Na ne már!
|
Na látod ez vagyok én?!
|
Csak ne tessék csavi bácsit holmi csajszikkal itt zríkálni Nézd meg a képet jó? Ott a magyarázat.
Hiiihiiiiiii
|
Na most attól függ, hogy mit akarsz rárakni??? Zsíroskenyeret a legkönnyebb! Vagy Zixpét? Az már kicsit fogósabb, de ecerű, mint a faguriga. A Win 7? Az a legecccerűbb! Vagy inuxot? Szólj, elugrok hozzád egy két napra és rendbevágom neked. Cak találd ki addig, hogy mi legyen rajta. Nekem most egy Win 7, de már nem az Ultimate hanem csak a Win 7 Pro lett felrakva. De lehet, hogy estig megint Bummtu leszen belűűle.
|
Na szóval a hozzászólásod a fényképhez a Frászbookon?! Mi az, hogy 2012 vagy 2013?! Majd nézd meg a többi képemet ott van köztük a Win 7 telepítője is. Írtam is a Microsoftnak, hogy milyen dolog az, hogy egy telepítő nem bír ki négy-ötszáz telepítést és csak úgy lazán megadja magát? Mert sajna ez történt. Egyszerűen tönkrement. Na mondjuk nálam nem is csoda. Olyan volt már a hátulja, mint a smirgli. De van már letöltve egy másik, igaz nincs DVD-m, hogy kiírjam. Na meg az is, hogy ez bizony csak a nevében lesz, majd jogtiszta. De később vissza rakom. Ugyan jó az Ubuntu, nem szólhatok semmi rosszat róla, hiszen elsőre és kapásból megy benne-rajta minden. És tudok egy sereg olyan dolgot benne, amit más majd egy-két év múlva fog csak megtanulni. Tudok terminálozni egészen tűrhető módon. De még is csak Ubuntu. A Windows 7 az viszont szerintem az utóbbi idők legjobb oprendszere, mondjon nekem bárki bármit róla. Egyrészt stabil, de nagyon. Másrészt piszok gyors. Most nem a rendszerbetöltésről beszélek, mert az a közelébe sincs az Ubuntunak. Mégis Win lesz majd a gépemen, mert itt ugyan tudok mindent csinálni, de feszt valamit buherálni kell, hogy hibátlan és tökéletes legyen. Elsőre valami gép hibára gondoltam ugyan, de csináltam egy merevlemez meg a egy géptesztet és szinte hibátlan, habár a két merevlemez már itt-ott szektorhibás kicsit, de ez annyira elenyésző, hogy szinte elhanyagolható. Na de ezt most nem is magyarázkodásként írtam, hiszen lehet, hogy itt lesz majd egy pár napig a fullverziós Win 7 és mégis lecserélem. Sokan mondták, már, hogy nem vagyok normális, hogy váltogatom őket. Na mit tegyek? Nem szeretem csak az abszolúte tökre hibátlan rendszert. Azt is mondták már sokan az Ubuntu fórumban is, hogy mi a bánatért nem rakom fel egymás mellé?! Na erről meg az a véleményem, hogy vagy az egyik vagy az egyik vagy a másik. Ugráljak ki az egyikből, majd át a másikba? Na ne már, van ettől jobb dolgom is, hiszen még a Zixpé mellett volt így telepítve és tudom, hogy nem jó na. És lenne két tökéletlen rendszerem, mert az!! De! De abban a pillanatban, amint lesz lehetőségem elsőként a gépet fogom felújítani és váltok is utána a Win 8-ra! Mert volt már a gépemen és mondjon rá bárki bármit nagyon jól sikerült és sokkal gyorsabb, mint a Win 7! Igaz meg kell szokni az új felületet.
Így azután most egy darabig csak és kimondottan az Ubuntu lesz a gépemen.
B.UÉ.K!
|
|
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1] [Archívum]
|